2024. szeptember 15., vasárnap 9:30

“Szerintem ez komcsi tempó.” Saját pártján belül is megkérdőjelezik Soproni Tamás airbnb népszavazásának helyességét

Sokan a Momentumon belül is megkérdőjelezik, hogy miként illeszkedik egy magát liberálisnak és piacbarátnak tituláló párt irányvonalába egy olyan népszavazás, amely világviszonylatban is radikális módon teljesen tiltaná az airbnb-zést a politikus által vezetett 6. kerületben. De vannak, akik a lebonyolítás módjával sem elégedettek annak megkérdőjelezhető demokratikussága és a kampányban használt módszerek miatt. Szombaton például az “igen”-re (vagyis a betiltásra) buzdító sms-ek mentek ki azoknak a címzetteknek, akiket korábban a főpolgármesteri és a kerületi polgármesteri szavazásra buzdítottak. Történt ez úgy, hogy közben a polgármester azt állítja ők teljesen pártatlanok és a kerületi lakosok befolyásolástól mentes „bölcs” véleményére kíváncsiak csak.

Nemrég a polgármester maga vallotta be egy interjú kérdésre válaszolva, hogy külföldi útjai során ő is airbnb-ben száll meg. Tehát, amit itthon olyan veszélyesnek ítél, hogy teljesen be akarja tiltani, azt külföldön ő is támogatja és az előnyeit használja.

Pártjának a Momentumnak nagyon sok tagja most más szempontból is elvtelenséggel vádolja: úgy érzik teljesen elárulja azokat a liberális és piacbarát értékeket, amelyek a párt alapelveihez tartoznak és nem értik, miért a párt színeiben indult illetve, hogy miért nem egyeztetett a párton belül a szavazásról. De nagyon sokan az egész szavazás lebonyolítását, annak demokratikus voltát is megkérdőjelezik, illetve az azt körítő kommunikációt, ami pártatlannak aligha nevezhető. Ők is úgy érzik, hogy lennének bőven más, sokkal jobb megoldások a problémákra, a radikális teljes airbnb tiltáson kívül. Tehát ugyanazokat a problémákat vetik fel Soproni saját párttársai, amikkel nekünk érdekvédőknek is problémáink vannak a szavazás kihirdetése óta.

A megélhetésük elvesztését féltő házigazdák és a szektorban dolgozók igyekeznek a terézvárosiakat a működésük mellett szóló érvekről tájékoztatni és szavazásra buzdítani. Ezt Soproni Tamás érezhetően rossz szemmel nézi. Csalással vádolta az érdekvédőket egy, az önkormányzatéhoz hasonló formátumú tájékoztató füzet kiadása miatt. “Vigyázat csalók!” üzenet keltette rossz hírét a járókelőket az utcákon megszólító érdekvédőknek az önkormányzat facebook oldalán. Pedig pont ő az, aki nem nagyon válogat a módszerekben abban a kampányban, amely mostanra egyértelműen a rövid távú lakáskiadás elleni harccá vált számára. Azt rögtön meg kell jegyezni, hogy bár mára már kényszerből mi is az airbnb kifejezést használjuk a rövid távon kiadott lakások szinonimájaként (úgy, hogy számtalan más platformon is kerülnek lakások kiadásra) az is erősen kérdéses, hogy mennyire jogszerű egy önkormányzattól az, hogy a közpénzen kiadott kampányfüzeteiben az Airbnb cég engedélye nélkül használja a cégnevet egy egész szegmens megbélyegzésére. Míg korábban kiegyensúlyozott álláspontot mutatott, a szavaztatás kezdete óta a legradikálisabb érveket kezdte el sulykolni az airbnb-vel kapcsolatban. Az érdekvédőket pedig napi szinten támadta a saját és a kerület Facebook oldalán keresztül. Már rögtön a kampány legelején augusztus 21-én megpróbált egy valóban tűrhetetlenül kommunikáló facebookozót összemosni az érdekvédő szervezetekkel. Miközben ezek a rendszerint nyílt fórumon kommunikáló csoportok jólláthatóan kerülnek bármilyen agresszív megnyilvánulást és nem is tűrnek meg ilyet sorainkban, még ha egyébként sokan vannak jogosan felháborodva is.

Az airbnb-zőket szinte minden fórumon, sokszor egyértelmű valótlanságokkal akarja besározni, egyfajta maffiaszerű hálózatnak beállítva őket, akik csak kihasználják a “néhány jóravaló” airbnb-zőt. Például azt állította, hogy olyan kiadokról van szó és róluk szól a szavazás, akik 5-6-7 lakást vesznek meg és adnak ki rövid távon. Ezzel szemben az önkormányzat saját statisztikákai is jól mutatják, hogy a kiadott lakások 70%-a olyan ingatlan, amelynek tulajdonosa csak egyetlen lakást ad ki Budapesten.

Legtöbbször pedig kész és cáfolhatatlan tényként beszél az airbnb 6. kerületi árfelhajtó hatásáról, miközben egy interjúban elismerte, hogy a kutatások általában ezzel kapcsolatban ellentmondásosak. Sajnos hosszasan lehetne még sorolni a példákat.

Talán az a legérthetetlenebb, hogy láthatóan a problémák tényleges megoldása sem túl sürgető a polgármesternek. Szeptember elején miután az érdekvédő szervezetek átadtak neki egy közel teljes listát a kerületben szabálytalanul tevékenykedőkről, ahelyett, hogy cselekedett volna vagy egyeztetett volna velünk, inkább gúnyolódott rajtunk egy belső Momentumos fórumon.

Soproni_Tamas_kirohogi_az_erdekvedelmi szervezeteket.png

Holott a lista egyik lényege volt olyan lakások listázása, amelyek ugyan a 6. kerületben működnek, de lopott, sok esetben vidéki szálláshelyek NTAK regisztrációs számát használják. Ezeket nézte aztán a polgármester „vidéki” airbnb-knek. Pedig elég lett volna csak beírni a minden tételhez mellékelt webcímeket is ahhoz, hogy egyértelmű legyen számára, hogy miről van szó. De ő inkább választotta az élcelődést és vádaskodást.

Egyre nehezebb szabadulni attól a benyomástól, hogy az önkormányzat, de különösen a polgármester (történetesen az egyik alpolgármester maga is airbnb kiadó) egy politikai akció részének tekinti a szavazást.

Amelynek egyébként semmilyen érvényességi küszöbe nincs, tehát egy szűk kisebbség dönthet majd a kerület sorsáról. Őket most a kampányhajrában éppen egy olyan számról buzdítják SMS-ben szavazni a tiltás mellett, amelyről korábban a polgármesteri szavazáson buzdítottak Karácsony Gergely és Soproni Tamás mellett. Nincs aláírva az SMS (ami már eleve aggályokat vet fel) így nem tudjuk ki küldhette pontosan és milyen adatbázisra alapozva. Ami biztos, hogy aki kapta az nem iratkozott fel semmilyen airbnb ellenes kampány csoport sms-eire, viszont a polgármesteri szavazásra igen.

Soproni_SMS.JPG

Az is biztos, hogy a már említett belső Momentumos fórumon egyértelműen úgy beszéltek az SMS-ről, mint amit a polgármester csapata küldött ki:

Soproni_nem_partatlan.jpg

Egyre sorakoznak a kérdések tehát a szavazás valódi céljaival kapcsolatban. Az a verzió, hogy a 6. kerületi vezetés csak a kerületiek „bölcs” és átgondolt véleményét akarja megtudni, egyre kevésbé tűnik hihetőnek.

Egyre többen háborodnak fel a saját pártjában a Momentumban is azon, ahogy a polgármester a kérdést a zászlajára tűzte és ahogy a szavazást bonyolítja. A belső momentumos fórumon egy egész sor felháborodott és értetlen üzenetet címeztek a polgármesternek. Egy posztoló például ugyanazokat a kérdéseket tette fel, amit az érdekvédők is. Hogy miként lehet, hogy egy liberális és piacbarát párt most kollektíven büntet teljesen tisztességesen működő házigazdákat, amellett, hogy sokszor komoly eladósodás árán ruháztak be egy ingatlanra, gyakran több millió forintot is fizettek tevékenységük megkezdésekor pl. parkolóhely megváltásra. Most nem tudják, hogy ezeket a pénzeket visszakapják-e. Mindeközben a polgármester, a valóban illegálisan, problémásan működő Airbnb-k ellen nem tesz semmit.

Airbnbk_kivegzese.jpg

Ez a poszt több, mint 500 hozzászólást kapott egy olyan belső fórumon, amelynek 1700 tagja van és az 50 hozzászólás már soknak szokott számítani. Javarészük felháborodott volt. Többen vetették a polgármester szemére meglehetősen direkt stílusban a liberális értékek elárulását:

Komcsi_tempo.jpgOsszeegyeztethetetlen.jpg

De azt is sokan kérdezték, hogy a párt milyen fórumain egyeztetett a polgármester a döntésről és hogy ha ennyire szembehelyezkedik a liberális és piacbarát eszmékkel, akkor miért egy ilyen párt színeiben indul.

Milyen_part_tagja_Soproni.jpg

Bár a polgármester “büszke” volt arra, hogy ők csupán a kerületiek véleményét korrekt módon kérdezik még, úgy tűnik a párttársait se sikerült meggyőznie arról, hogy itt többről lenne szó egy nem reprezentatív közvélemény kutatásnál vagy “nemzeti konzultáción”, ahogy az egyik párttársa nevezte az irányított kérdéssel operáló népkutatást. Egyrészt nincs érvényességi küszöbe. A polgármester már a 15%-os részvételt nagy eredménynek tartaná. De ha ez így lesz, akkor nagy valószínűséggel egy olyan kellően felhergelt kisebbség fog szavazni, akiknek eleve problémája volt az airbnb-vel. Míg a többség, akinek nincs problémája, annyira nem érdekelt a kérdésben, hogy ezért külön szavazzon. Azok viszont, akik, mint vállalkozók érdekeltek és egyébként adófizetői is kerületnek, de nem ott laknak, egyáltalán nem szavazhatnak.

De az sem látszik nagyon biztosítottnak, hogy a szavazás körül minden rendben van és az törvényes. Az biztos, hogy számtalan rendszerhiba kísérte a szavazást annak kezdete óta. A sátrakban pedig az embereknek mindenki előtt kell szavazni egy feléjük fordított laptopon.

helyes dolog.jpg

A polgármester mindenesetre itt is nehezen viselte a kritikát és a saját párttársát is keresetlen szavakkal intette rendre és egyben tagadta, hogy ő küldte volna ki a meghatározatlan eredetű sms-eket. Ha így van, akkor viszont, ahogy egy párttárs megjegyezte, várjuk az elhatárolódást ettől az akciótól is a magát pártatlannak mondó önkormányzattól.

teso_menj_el_pihenni_.jpg

A sajtóközleményt a Magyar Apartmankiadók Egyesülete és a Felelős Szálláskiadók Szövetsége jegyzi.